Az Unikonto Kft. Üzletszabályzata és Általános Szerződési Feltételei
Az Unikonto Kft. webáruházában történő vásárlást az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény továbbá, az üzlethelyiségen kívül kötött szerződésről és távollévők között kötött szerződésekről szóló 45/2014 (II.26) Korm. rendelet szabályozza. Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért. Az interneten történő vásárlása során úgy járjon el, ahogyan ezt egy valódi üzletben tenné. Az Unikonto Kft. webáruházában történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges, a jelen Általános szerződési feltételekben meghatározott módon. A Bíróékszer webáruház szolgáltatásait bárki jogosult igénybe venni, amennyiben magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen Általános szerződési feltételekben foglaltakat. A megrendelés leadása nem minősül szerződésnek, a rendelés teljesítésének elindítását megjelölő visszaigazolásig szabadon és következmény nélkül módosítható, illetve lemondható, erre telefonon és elektronikus levélben van lehetőség. Ez alól kivételt képez az olyan nem előre gyártott termék, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. Az Unikonto Kft. a vásárlója megrendelését (ajánlatát) külön rendelést visszaigazoló e-mail útján fogadja el, (legkésőbb 48 órán belül) melyben a vásárlót tájékoztatja a várható szállítás idejéről. Az internetes áruházban történő vásárlás, elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, azonban kinyomtatásra, iktatásra nem kerül. A Felek között az áru megvásárlásával, magyar nyelven létrejött szerződés és az azzal megegyező tartalmú visszaigazolás tekinthető érvényes szerződésnek. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, a szerződés kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, magatartási kódexre nem utal. A webáruházunk működésével, megrendelési és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken szívesen állunk rendelkezésére.
Üzemeltetői adatok
Cégnév: Unikonto Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: H-2000 Szentendre, Lehel u.12.
Adószám: 12329562-1-13
Cégjegyzék szám: Cg.13-09-077735
Bejegyző hatóság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága
Elektronikus elérhetőség: biroekszer@gmail.com
Telefonszám: +36-70/554-2245
Képviselő: Biró András
Számlaszám: CIB Bank 10700550-69132353-51100005
Tárhelyet biztosító szolgáltató: DotRoll Kft. Székhely: 1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.
Adószám: 13962982-2-42
Telefonszám: +36-1-432-3232
Megvásárolható termékek
Az Unikonto Kft. webáruháza saját készítésű kis szériás ezüst ékszereket, illetve egyedi-egyetlen darabos köves ezüst ékszereket, ékszerek tárolásához, valamint tisztításához készült kiegészítő termékeket forgalmaz. A megvásárolható ezüst ékszerek 925 ezredrész finomságú ezüst ötvözetből készülnek, amit a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatósága által ellenőrzött és hitelesített áruként forgalmazunk. Webáruházunkban a termékek mellett a bruttó egységárakat tüntetjük fel, és az árak magyar forintban értendőek. Külön csomagolási díjat nem számítunk fel, azonban az árak nem tartalmazzák a házhozszállítás díját.
Megrendeléssel kapcsolatos információk
Webáruházunkból történő vásárlást kizárólag interneten keresztül fogadunk el, a www.biroekszer.hu oldalon keresztül. Telefonon történő megrendelést nem áll módunkban fogadni. A megrendeléseket Magyarország területén belül tudjuk kiszállítani, külföldi szállítást jelenleg nem tudunk teljesíteni. A vásárlás regisztráció nélkül, a nap bármely időszakában lehetséges. A rendelések feldolgozása munkanapokon 18-21 óra között történik. A megrendeléseket, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő munkanapon dolgozzuk fel. A megrendelt terméket a lehető legrövidebb időn belül postázzuk, ami 3-5 napot vehet igénybe. Amennyiben az Ön által kiválasztott termék nem lenne készleten, akkor felvesszük Önnel a kapcsolatot, hogy egyeztessünk a várható elkészítési és szállítási időről. Mivel az ékszereink kisszériás kézműves termékek, ezért előfordulhat, hogy az elkészítésükre várni kell. Ezt különösen fontos figyelembe venni akkor, ha az ékszert egy meghatározott időpontra szeretné pl. ajándékba, ezért javasoljuk, hogy ilyen esetben mindig előre tájékozódjon a termék időbeni elérhetőségéről, a fent említett okok miatt. Webáruházunk minden esetben visszaigazolja a megrendelését. Amennyiben e visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik meg, akkor az Unikonto Kft. ajánlati kötöttsége, illetve a megrendelő bárminemű kötelezettsége minden további feltétel nélkül, automatikusan megszűnik.
A vásárlás menete
A termék oldalakat böngészve kiválaszthatja az Önnek tetsző ékszert. Az adott termék oldalán található legördülő ablak segítségével kiválaszthatja az Önnek megfelelő variációt, és könnyedén, egyetlen gomb megnyomásával a kosárba helyezheti a megvásárolni kívánt ékszert. Ha a vásárlás előtt kérdése merülne fel, keressen bennünket e-mailben, készséggel állunk rendelkezésére. Olyan termék esetében, ahol nincs opciós lehetőség, ott a „kosárba” gomb megnyomásának a segítségével helyezheti a kosárba a kiválasztott ékszert. Amikor a kosárba helyezett egy terméket, rögtön a kosár oldalra jut.
1. lépés - Szállítási és fizetési mód kiválasztása
Ha szeretne további terméket vásárolni, akkor azt a lap alján található „Vissza az áruházba” gombra kattintva teheti meg. Ha nem szeretne további termékeket vásárolni, ellenőrizze a kosár tartalmát, a megvásárolni kívánt termékek változatát, darabszámát. A termék eltávolítását jelző bevásárló kosár ikonra kattintva törölheti a terméket a kosárból. A mennyiség megváltoztatása esetén az „enter” billentyű megnyomásával frissül a kosár tartalma. Amikor összeállította a megvásárolni kívánt termékek listáját és mindent megfelelőnek talált, akkor válassza ki a kívánt szállítási és fizetési módot.
Kiszállítás:
Posta
Személyes átvétel
Fizetés:
Fizetés készpénzben
Banki átutalással
Utánvétel
A megrendelés folytatásához kattintson a „Tovább” gombra.
2. lépés - A vásárló adatai
A kérdőív kitöltésével adja meg a rendelés teljesítéséhez szükséges adatait, a számlázási és szállítási címet, továbbá itt adhatja meg az egyénileg választott hosszúságot, amennyiben korábban így választotta ki a terméket. Fontos, hogy ügyeljen az adatok pontosságára, hiszen ezek alapján kerül számlázásra, illetve kiszállításra a termék. Ne felejtsen kitölteni minden mezőt. Ha az adatok rendben vannak, akkor kattintson a „Tovább” gombra.
3. lépes - Rendelés összefoglalása
Az itt megjelenő oldalon kérjük, ellenőrizze, hogy a megadott adatok mindegyike helyes-e, amennyiben szeretne módosítani, akkor a „Módosítás” gombra kattintva teheti meg. Ha mindent rendben talált, akkor kattintson a „Vásárlás most” gombra a rendelés megerősítéséhez.
4. lépés – Rendelés befejezve
Ezzel a rendelés lezárult. A weboldal egy automatikus e-mailt küld az Ön által beírt adatokkal a megrendelt termékekről, a szállítási és fizetési mód megadásáról. Amennyiben nem kap ilyen levelet, a rendszer nem fogadta el megrendelését. Ilyen esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot. Rendelése követéséhez, illetve a banki átutaláshoz szükséges azonosításhoz kérjük, jegyezze fel a Rendelési számát.
Szállítás és postaköltség
Ha visszaigazoltuk, hogy a megrendelt termék készleten van, akkor választhatja a személyes átvételt Szentendrén a Lehel u. 12. szám alatt található műhelyünkben hétköznapokon 10-17 óra között lehetséges (Hétvégén zárva), vagy a visszaigazolástól számított 3-5 munkanapon belül történő kiszállítást postai ajánlott küldeményként, a rendelésben megadott szállítási címre. Postai kiszállítást kizárólag Magyarországon belül vállalunk, melynek költsége előre utalás esetén 700 Ft, utánvétel esetén 2800 Ft. A küldemény elindításáról e-mailben értesítjük a vásárlóinkat. A Posta vállalja, hogy a küldeményt a feladást követő 2 -3 munkanapon napon belül kiszállítja. A kézbesítés időpontjában, annak átvételekor ellenőrizze a küldemény csomagolásának az épségét, és csak az ép, sérülés mentes csomagolású küldeményt vegye át. Az észlelt sérülések esetén kérje jegyzőkönyv felvételét, és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni. Ha a postással nem sikerül a találkozó, akkor egy értesítőt dob be a postaládába, mellyel a Postán 10 napig átvehető a csomag. Az át nem vett csomagok szállítási költségét a megrendelőre terheljük.
Felhívás a csomagok utánvétes átvételével kapcsolatosan
Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, ha átvételekor ki tudja fizetni a csomag díját a futárnak! Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén a visszaszállítás díját a megrendelőre terheljük, ismételt küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő átutalása esetén áll módunkban elindítani!
Fizetési módok
Postai utánvét:
A megrendelt ékszert postai utánvétellel küldjük el a szállítási címre. A termék árát és a posta költséget az átvételkor kell a postásnak kifizetni.
Banki átutalás:
A termék árának a postaköltséggel növelt értékét kérjük átutalni a rendszer által megadott bankszámlaszámra (CIB Bank 10700550-69132353-51100005, UNIKONTO Kft.). A KÖZLEMÉNY rovatban kérjük feltüntetni a megrendelő nevét és a rendelés számát. Az összeg megérkezését követően e-mailben értesítjük Önt, és a megrendelt ékszert a választott módon postázzuk a megadott szállítási címre.
Személyes kifizetés:
A személyes átvétel esetében a megrendelését készpénzben tudja kifizetni.
(Bankkártyás fizetési módra jelenleg még nincs lehetőség.)
Garancia
Az átvételtől számított 12 hónap garanciát biztosítunk az ékszerekre. A garanciát érvényesíteni csak a vásárláskor kapott eredeti számlával lehetséges. A garancia nem vonatkozik a termékeink nem rendeltetésszerű használatából eredő hibákra, mint például karcolódásra, a normál használat során keletkező kopásra, vegyszerek vagy környezeti körülmények hatására kialakuló elszíneződésre, vagy köves ékszerek esetén ütésből, illetve leejtésből keletkező kő-sérülések esetére. Az így keletkezett hibákat nem áll módunkban ingyenesen kijavítani. Ha az általunk készített ékszer hibája gyártási okokra vezethető vissza, a kézhezvételtől számított 6 hónapon belül jelezze felénk a megadott elérhetőségeink bármelyikén, hogy a javítás lehetőségeit egyeztetni tudjuk.
Elállás joga
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § értelmében az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között kötött szerződés esetén a fogyasztó jogosult az áru átvételét követő tizennégy napon belül indokolás nélkül elállni a vásárlástól. A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor az árut átvette. Ebben az esetben az Unikonto Kft. köteles a fogyasztó által kifizetett termék árát és a rendelés teljesítésével összefüggésben felmerült költségeket is haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő 14 napon belül, a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon visszatéríteni. Az elállási jog gyakorlása esetén a fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli. Az Unikonto Kft. azonban követelheti a nem rendeltetésszerű használatból adódó anyagi kár megtérítését. A fogyasztó nem élhet az elállás jogával, ha a terméket a vásárlást követően használatba vette. Amennyiben nem tudja hiánytalanul, sérülésmentesen visszajuttatni, akkor a termék használatba vétele miatt az elállási jog gyakorlásának a lehetőségét elutasítjuk. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § alapján a fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogát olyan termék értékesítése esetében, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet az fogyasztó utasításai alapján, vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy alakítottak át, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak. A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 24. § értelmében a fogyasztó köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni, illetve a vállalkozásnak, vagy a vállalkozás által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni, kivéve, ha a vállalkozás vállalta, hogy a terméket maga fuvarozza vissza. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi. Az Unikonto Kft. a termék visszaérkezését követően a kormányrendelet értelmében haladéktalanul, de legkésőbb 14 napon belül visszatéríti a termék vételárát és a szállítási költségét a fogyasztó részére.
Az elállási jog gyakorlásának menete
Amennyiben a 14 napon belüli elállás jogával élni szeretne, azt személyesen műhelyünkben, annak nyitvatartási idejében, továbbá írásban, levélben vagy e-mailben teheti meg a megadott elérhetőségek valamelyikén, hivatkozva a termékre és a megrendelés azonosítójára. Amennyiben postai úton kívánja jelezni elállási szándékát, akkor hivatkozását ajánlott küldeményként juttassa el címünkre, így igazolhatja, hogy a termék átvételét követő 14 napon belül kezdeményezte a vásárlástól való elállás jogának gyakorlását. Kérjük, hogy az elállás bejelentési határidején belül nyilatkozzon a szerződéstől való elállási szándékáról. Visszaküldés esetén kérjük, hogy a terméket a hozzá tartozó csomagolással és a rendeléshez járó számla eredeti példányának csatolásával juttassa el címünkre: Unikonto Kft. 2000 Szentendre, Lehel u. 12. Az elállási jog gyakorlása esetén a termék visszajuttatásáról a vásárlónak saját költségén kell gondoskodnia. Az elállással érintett terméket utánvétellel nem küldheti vissza, utánvételes átvételt az Unikonto Kft. nem teljesít.
Egyéb rendelkezések
Az Unikonto Kft. nem vállal felelősséget olyan bekövetkezett károkért, mint például a vírusok által okozott, szoftverhibából adódó, az információ késedelmes továbbításából eredő, a weboldal használatából, üzemzavarából adódó károkért. A webáruházunkban történő vásárlással egyidejűleg feltételezzük, hogy a felhasználók ismerik és elfogadják az Internet kínálta lehetőségek előnyeit, valamint hátrányait. Mint felhasználó, tisztában van a kockázatokkal, és tudja, hogy magának kell gondoskodnia a számítógépe, illetve az azon található adatok szoftveres védelméről. Amennyiben a felhasználó a szolgáltatás igénybevételéhez a megrendelés során harmadik fél adatait adta meg, vagy a Weboldal használata során bármilyen módon kárt okozott, az Unikonto Kft. jogosult a felhasználóval szembeni kártérítés érvényesítésére. Az Unikonto Kft. ilyen esetben minden tőle telhető segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. Az Unikonto Kft. jelen Általános szerződési feltételeit, a webáruházban forgalmazott termékek árait és egyéb feltüntetett árakat nem visszamenőleges hatállyal bármikor módosíthatja, a módosítás a weboldalon történő közzétételt követően lép életbe, és csak a közzétételt követő tranzakciókra érvényes.
Felügyeleti Szervek
A vásárló panaszával, észrevételével a következő szervekhez fordulhat:
Szentendre Város Önkormányzat Jegyzője: 2000 Szentendre, Városház tér 1–3. (telefon:0626503300)
Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége: 1135 Budapest, Lehel utca 43–47. (telefon:0613297017)
Pest Megyei Békéltető Testület: 2330 Dunaharaszti? Fő u. 266. (telefon:0624561170)
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság: 1089 Budapest, Bláthy Ottó utca 3.-5. (telefon:0613330147)
Adatvédelmi nyilatkozat
Az Unikonto Kft. webáruházának használata során a részünkre átadott személyes adatokat bizalmasan kezeljük, és az Adatvédelmi törvénynek megfelelően járunk el. A termékeink megrendelése esetében kizárólag azokat az információkat kérjük vásárlóinktól, amelyek feltétlenül szükségesek a rendelés lebonyolításához, ezek: név, cím, telefonszám, e-mail cím. Ezeket az adatokat csak az Unikonto Kft. belső munkatársai jogosultak megismerni, amit harmadik fél számára nem adunk ki. Ez alól kivételt képeznek azok az adatok, melyeket a szállítást végző cég részére kell átnyújtanunk a rendelés teljesítéséhez, a megvásárolt termék kiszállításához. A szállító cégek ilyen személyes adatot nem tárolhatnak, és a szerződésben rögzítetteknek megfelelően nyilatkoznak az adatok bizalmas kezeléséről. Az Unikonto Kft. csak olyan személyes adatokat rögzít, melyeket a felhasználó önkéntesen ad meg. Megadott adatai törlését vagy módosítását bármikor kérheti. Az Unikonto Kft. ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben Felhasználóval szemben a szolgáltatással való visszaélés vagy egyéb bűncselekmény gyanúja merül fel, annak személyes adatait az illetékes hatóságok számára átadja. A megrendelések során kezelt adatok kinyomtatásra, iktatásra nem kerülnek. A Számviteli törvény azonban kötelez a számlatömbök megőrzésére, így ezek kivételt képeznek ez alól. Ha az adatkezeléssel kapcsolatban bármilyen további kérdése lenne, kérjük, küldjön egy e-mailt a biroekszer@gmail.com címre.
Anonim látogatóazonosító (cookie) kezelése
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat - tekintettel arra, hogy a felhasználása során a teljes IP cím tárolása nem történik meg - önmagában semmilyen módon nem képes az ügyfelet, azaz a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg.